Felhívás HIPA bevallási kötelezettséggel kapcsolatban!

 

Tisztelt Adózóink!

Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény rendelkezéseinek hatálybalépését követően (2021.január 1-jétől) az adózó a helyi iparűzési adóról szóló adóbevallási kötelezettséget – ideértve az adóbevallás kijavítását, illetve az önellenőrzéssel való helyesbítést – és az adóelőlegről szóló bevallási kötelezettségét kizárólag az állami adóhatósághoz elektronikus úton, a NAV által rendszeresített elektronikus nyomtatványon teljesítheti (20HIPA, 21HIPA).

Az E-önkormányzat portál felületén a fenti helyi iparűzési adó űlapok visszavonásra kerültek.

Egyéb nyomtatványaink (IPARŰZÉSI ADÓ ELŐLEG MÓDOSÍTÁSI KÉRELEM és az általános adónyomtatványok (pl.: BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS , MEGHATALMAZÁS ÖNKORMÁNYZATI ADÓÜGYEKBEN,  MÉLTÁNYOSSÁGI, FIZETÉSI KÖNNYÍTÉS KÉRELEM, NYILATKOZAT AZ ADÓMENTESSÉG IGÉNYBEVÉTELÉRŐL stb.)

ezen a portálon érhetők el  > E-ÖNKORMÁNYZAT

Az űrlapokat azon adóalanyok, akik/amelyek az elektronikus kapcsolattartásra
– kötelezettek az  ÜGYINTÉZÉS BEJELENTKEZÉSSEL 
– nem kötelezettek (pl. őstermelők, társasházak, lakásszövetkezetek, adószámmal nem rendelkező alapítványok, egyesületek stb.) az 
 ŰRLAPKITÖLTÉS BEJELENTKEZÉS NÉLKÜL  gombra kattintva tudják elérni.

Űrlap kiválasztás menete:

1. ÖNKORMÁNYZAT KERESŐ menüpontban kell kiválasztani Múcsony Nagyközség Önkormányzatát.

2. SZEREPKÖRVÁLTÁS menüpontban be kell állítani az eljáró személy/vállalkozás szerepkörét. (Pl.  „Saját néven (egyéni vállalkozóként)”, „Cég nevében” stb.)

3. Bal oldali sávban található ÜGYINDÍTÁS menüpontra kattintva
– ki kell választani az eljárás módját és az ügytípust,
– majd az ŰRLAP KERESÉS gombra kattintva megjelennek a kiválasztott ügytípushoz tartozó űrlapok. (Pl. „Bejelentkezés, változás-bejelentés” űrlap beküldése esetén az ügytípusnál az általános adónyomtatványokat kell választani.)

4. A nyomtatvány oldalai között a felső menüsorban található Előző fejezet/Következő fejezet gombokkal lapozhat. A kitöltést követően szintén a felső menüsorban található lehetőségek közül választhat.
Az Ellenőrzések futtatását követően a nyomtatvány letölthető pdf formátumban (melyet az elektronikus kapcsolattartásra nem kötelezett adóalanyok postán be tudnak küldeni) vagy lementhető a portál felületére.
Az űrlap beküldése gomb sok esetben a További műveletek menüpontban található. Ezt követően lehetőség van melléklet csatolására is.

5. A sikeres beküldés igazolására a beküldő tárhelyére érkezik az elfogadó nyugta és a kitöltött nyomtatvány.

 

 

január 26, 2021

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .